STYLENEWS


Hűtőrács nélkül – Hyundai Kona EV

Szinte gyors egymásutánban járt nálunk az új, második generációs Hyundai Kona hibrid, majd annak elektromos változata. A koreai márka már megtanulhattuk, hogy minden hangszeren játszik. Vannak tisztán elektromos meghajtásra fejlesztett modelljei, amelyek Ioniq néven futnak, és van olyan modell, amely különböző meghajtással választható, így elektromos motorral is. Ez a Kona!

olvass tovább

Újrapixelezve – Hyundai Ioniq 6 Executive Edition

A Hyundai Ioniq 5 -öt követve megjelent a 6-os számot viselő, tisztán elektromos modellje a márkának. Egy elektromos szedán, amely ugyan teljesen más megjelenésű, mégis nagyon sok jegyében van kapcsolata az SUV Ioniq 5-tel. Egyértelműen a Tesla Modell 3 versenytársaként, mégis teljesen más koncepcióval felépítve igyekszik vevőket szerezni az elektromos piac domináns amerikai szereplőjétől és természetesen a sok többitől. Vajon sikerülhet-e ez a bravúr? Többek között ennek próbáltunk utána gondolni.

olvass tovább

Öt ok, amiért érdemes horgászni!

  • 2024. február 29.

A horgászat az egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenység Magyarországon, több százezren űzik. Ezzel együtt a horgászok nem egyszer hallják a kérdést ismerősöktől, hogy most akkor ebben mi a jó? Nem unalmas? Nos, egy horgász számára kicsit sem! De az izgalom faktor csak az egyenlet egyik része, számos oka van annak, hogy a vizek szerelmesei miért nem tudnak elszakadni a vizektől és a halaktól. Miért is érdemes horgászni? Lássuk is!

olvass tovább

Game changer – BYD Atto 3 Design

Kínai autók, elektromos autók. Talán ez a két olyan fal, amit a mai világunknak meg kell emésztenie. Amikor az első kínai márkák megjelentek, akkor mindenki kicsit kétkedéssel fogadta őket. A kínai, mint fogalom, kevésbé volt pozitív jelző. Benne volt a gagyi, a nem megfelelő minőség és az olcsó. De volt egy pillanat, amikor elkezdünk azon gondolkodni, hogy ez már nem igaz. Kína hatalmas, megfér ebben az országban és így a fogalom mögött is minden. A nagyra tartott brandek szinte kivétel nélkül részben vagy egészben ott készülnek. És aztán megjelent hazánkban is a BYD.

olvass tovább

„Attól, mert az ember készít egy jó filmet, még nem azt jelenti, hogy bármilyen másik filmet meg tudna csinálni" - Breier Ádám, filmrendező

Az interjú második része, amiben a Lefkovicsék gyászolnak rendezője többek között a szeretetnyelvek fontosságáról, és a férfiak szerepéről beszél a feminizmusban. De azt is megtudhatjuk, hogy vajon mit akarhatott maga a költő, mikor létrehozta ezt az alkotást. Március 12-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz lehetőséged, hogy a vetítés után egy különleges beszélgetésben vehetsz majd részt: Breier Ádám filmrendező, Várhegyi Rudolf hangmester, Márkos Albert zeneszerző, valamint Jávorka Ádám és Móser Ádám között.

olvass tovább

Az elegancia újraértelmezése: HideParty exkluzív divatbemutatókkal

  • 2024. február 25.

A HideParty Budapest egyik legexkluzívabb eseménysorozata, amely újradefiniálja a luxust, az eleganciát és a szórakoztatást. Az eseménysorozat A Budapest legszebb helyszínein kínálja a divat és az elegáns összejövetelek egyedülálló fúzióját. Mindezt az olyan vezető divatházak, mint az NRN Privée és a Lionato teszik még különlegesebbé.

olvass tovább

A legfontosabb bástyák és a kapcsolódó elvárások – Mercedes-Benz E220 d 4Matic limuzin

Kijelenthető, hogy a Mercedes-Benz E osztály a márka legfontosabb modellje. Lehet nem a limuzin forma jelenleg a divat, de az E osztály testesíti meg számomra a Mercedes-Benzt magát. Bár ezen a néven – E osztály -, csak 1993 óta kapható és ilyen formában a mostani a 6. széria, de időben egészen visszamehetünk az ötvenes évekig, amikor ebben a kategóriában a márka elkezdett modelleket kínálni.

olvass tovább

Breier Ádám: „Bemutatni a zsidóságot a Holokauszt nélkül – már egy kicsit egészségtelennek tartom, hogy egy bizonyos traumához nyúlunk mindig vissza”

2024. február 22-től válik elérhetővé a mozikban Breier Ádám első nagyjátékfilmje, a Lefkovicsék gyászolnak. A hivatalos premier a Művész Art Moziban jön létre, ahol a vetítés után Nyáry Luca és Turai Barna fog beszélgetni mindarról, amit láttak vagy épp gondolnak a téma kapcsán. Biztosan szóba jön majd a zsidó önazonosság, vagy épp a nagynevű főszereplők mint Bezerédi Zoltán és Szabó Kimmel Tamás. Mi inkább arról beszélgettünk a rendezővel, hogy milyen hatásai vannak a kubai tanulmányainak, hogy kiváltott-e belőle nagyfokú bizonyítási vágyat az, hogy nem nyert felvételt a budapesti Színművészeti Főiskolára, vagy éppenséggel miért is fontosak a szeretetnyelvek az emberek között.

olvass tovább

Isten éltessen Drew Barrymore!

  • 2024. február 22.

Drew Barrymore a magyar származású, németországi születésű Makó Ildikó és John Drew Barrymore gyermekeként látta meg a napvilágot, éppen ma 49 évvel ezelőtt. A bájos színésznő legjobb filmjeit gyűjtöttük most össze, születésnapja alkalmából.

olvass tovább

Ahol újjászületnek az elektromos autók

  • 2024. február 21.

A Duna Autó Zrt. megnyitotta az ország első és egyetlen Renault-Dacia Battery Repair Workshop (BRW) műhelyét, amely egyedülálló lehetőséget kínál a villanyautósoknak, hogy elsősorban a garanciaidő alatt, de akár azt követően is, akkumulátoraikat a legmagasabb szakmai színvonalon, gyári támogatással javíthassák vagy felújíthassák. Ezzel az újítással az óbudai cégcsoport megerősíti elkötelezettségét az innovatív és fenntartható autóipari megoldások iránt, és egyértelműsíti a vállalat elsőrangú pozícióját az elektromos járművek területén.

olvass tovább